Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A földhözragadt ember,

2020.07.21

az eloldódni nem tudó ember

Az ember a lelki erejét, a szellemi minőségű életerejét (ami tulajdonképpen a szellem mivoltával egyetemben ő maga) mintegy szálakra szétbontva hozzákötődik velük különféle tárgyi (mulandó) dolgokhoz, és így kötözi hozzá magát az egész tárgyi (mulandó) valósághoz is, melyek ezért mind korlátozni fogják őt az eredeti teljes szabadságában, a szintén az Istenéből való szabadságában (is). A jelen durva anyagi korlátozottság között is azonban tudhat a szellemi lélek, az Isten Szellem és Lélek abszolút Egysége mivoltából való, azaz Őbelőle álló szellemi ember folyamatosan fejlődni, és e törekvésére, és Isten személyes segítségét is kérve és véve hozzá, már akár itt a Földön megvalósulhat a teljes egészével való, minden Istentől mástól való megtisztulása, amivel pedig a már csak a tiszta (a mulandó fennmaradású anyagtól és energiától is teljesen mentes) szellemi valóságban való további végtelen fejlődésének útjára kerülhetne. A jelen tárgyi formáktól, gondolatoktól, és eszméktől való teljes eloldódással a tárgyi dolgoktól való teljes mentességre kellene tehát eljutnunk ahhoz, hogy mi szellemi emberek egyre jobban kitisztuljunk, „kifehéredjünk”, azaz egyre hígabb és könnyebb minőségűekké válva végül újra az eredeti teljes szellemi és lelki tisztaságunkkal, és teljes súlytalanságunkkal teljesen szabad, tisztán szellemi minőségű tudatos lét és életerőként és szeretet(erő)ként az egész tárgyi valóságnak is föléje emelkedhessünk Istennek Fia általi segítségével. Aki viszont ehelyett továbbra is az anyaghoz és anyagihoz (újabban energiákhoz), az itteni dolgokhoz és helyekhez kötődik minden „életszálával”, az még mindig csak azoknak adja át magát, és nem a neki is egyetlen Igaz Teremtőjének, Akinek kellene a teljes egész magát átadnia, hogy az egész tárgyi valóságnak képletes fogságából végleg megszabadulhasson, és már csak örök életet éljen, már akár itt a Földön elkezdődően a végtelen továbbiakban mindenhol és mindenkor, vagyis az eredetitől más isteni tartományokban járásakor (ideiglenesen élésekor) is, amiknek során is fejlődni (növekedni) fog isteni szeretetben és értelemben, és természetesen isteni értelmi tudásban is. (A földi élet azért fontos, mert az itteni nehézségekből lehet a legtöbbet tanulni, a leggyorsabb ütemben fejlődni, különösen a még gyermeteg szellemi léleknek.) Ezek az ide kötődő szellemi emberek még tehát mindig nem akarják megint valósággal szabadnak, boldognak, és szintén igazi világosságban, azaz Istenben és Istennel együtt is élőknek érezni magukat (még egyre csak a mulandó fennmaradású anyagot és energiát, a testet, a mulandó formát akarják megélni, azt öröknek gondolva illetve képzelve), merthogy még csak eloldódni sem tudnak semmi mulandó dologtól (anyagtól és anyagitól), nem hogy föléjük emelkedni is tudnának Isten közvetlen közelségébe.

Az előbbi emberek az eloldódás helyett pedig még azt is teszik, szintén rossz tanácsadóra (az Isten ellen fordult forma szellemére) hallgatva, hogy halott lelkűvé és halott szelleművé nevelik egymást, és ezt teszik a gyermekeikkel is. Ezért tartunk még ma is ott, hogy az emberek csak egymásnak testét, és esetleg még a tárgyi érzelmi énjét („anyagi lélek” mivoltukat) ismerik, és az igaz hit nélküli (csak tanított hittel bíró) vallások és hitszervezetek is, ha nem ezt hirdetik is, csak ezekkel foglalkoznak, csak erre nevelik, csak erre tanítják az embereket, csak ők éppen Isten és Krisztus nevek mögé bújva teszik ezt. Ezek az istentelenek és hitetlenek pedig mind fojtogatják az igaz hittel élőket, az Igaz Istenhez visszatérni törekvőket, vagyis folyton le akarják húzni őket a maguk alantas és erőszakos életszintjére, a lélekben és szellemben halott létállapotukba. A bűnös világ elvárásainak azonban soha nem szabadna megfelelnünk, hanem csakis az Istenben való igaz cselekvés lehetne a számunkra mérvadó a gyermekeink nevelésében, és a magunk művelése során is. Sajnos azonban az emberek ma már inkább tanulnak olyanokat, amikkel ártani lehet az embertársaiknak, és a Földnek is. Így jut a legszélesebb emberi réteg tanult tudatlanságra, vagyis így tanulnak meg ellene szegülni az Életnek (Istennek), egymásnak, a természetnek, és az egész Földnek is, még ha folyton „uramuramoznak” meg „földanyácskáznak” is. Ezek a tudatosan tudatlanná tett emberek ezért aztán majd csak korszakok eltelte után ébredhetnek fel, vagyis kerülhetnek megint ide, vagy esetleg egy új Földre felébredni, ahonnét már egyenesen is hazajuthatnak. Ezek a többségi emberek a földi életükben tehát nem a valóságos felemelkedésükre lettek készek, hanem az újbóli lefele esésükre. A fejlődésük, a lelki és szellemi világosságuk így ugyanis még csak a felébredésükhöz illetve felébresztésükhöz sem lett elégséges, vagyis még csak lelki életre sem alkalmasak, amivel pedig tiszta szellemi életre sem. Továbbra is vakok és süketek maradnak, még csak a mennynek „kapujáig” sem lesznek képesek eljutni, mert egyre csak lefele irányba tartanak, még csak az igaz alázatuk is hiányzik a jó irányba mozdulásukhoz. Még mindig csak a testi élvezetek, az evés, ivás, párzás, érzéki örömök, testi vágyak, testi kielégülések, megelégedettségek számítanak nekik, ezek a fontosak számukra, ezek az életcéljaik is. Ezek a lelkek ugyanis nem jutottak még el arra az értelmi és érzelmi fejlettségre, mellyel már felfele irányban haladhatnának az egyedül helyes szellemi cél: Isten és „országa” felé.

Ma az emberek a Léttel egyetemben Istent jelentő Életet (az Élőt) is maguk akarják irányítani, vagyis Isten helyett ők akarnak lenni a Legfőbb Irányítók a saját, és mások életét illetően is, ami azt is jelenti, hogy az ember megváltoztatta, azaz átalakította a maga testi (formai) mivolta szája íze szerintire az Életnek, vagyis Istennek az élettörvényeit, ami mindenre és mindenkire nézve csak jót eredményező életrendet még maga Isten a Szellem is minden körülmények között betart, azaz Maga is szerinte él.  

A Földön most élő emberek az életet a legnagyobb többségükkel nem igaz szeretetben és szeretettel élik tehát, hanem erőszakkal, azaz önző szeretettel, és ráadásul még csak nem is tisztelik az életet. A testi magukat, és mások testiségét is, viszont imádják is, ami „istenítést”, ami dicsőítést és imádatot is azonban csak az örök létezésű legtisztább Lét és Élet felé tehetnének meg, Aki a szintén örök és legtisztább Szeretet is, Akit mi a legjobb megértése végett a jelen tudatállapotunkban, a jelen lét-és élet szinten (és formában) élvén „Istennek” ismerhetünk és érthetünk meg.

Az emberiségnek igen kevés kivétellel egy a célja is, vagyis változatlanul csak a testben és testtel elérhető örömöknek minden áron, a másikuknak letaposása, és halála árán is való megszerzése. Ezek a lelkek még igen nagyon betegek, erőszakosak, a nagy tárgyi erejük és tárgyi képességeik folyton demonstrálása ellenére is szellemi lelkileg nagyon gyengék, félelemmel teltek, ráadásul pedig gőgösek, önteltek is, csak magukban, és a hozzájuk hasonló önző emberekben bíznak, és önző és erőszakos nekik az istenük is, ha egyáltalán van nekik, mert sokan közülük magukat tartják Istennek is.

Már ott tartunk tehát, hogy az emberek földi életében az igaz szeretet kihűlt, isteni erkölcsi normák nem léteznek, a természet a folyamatos pusztításától tönkretéve, az idő felgyorsulva, a gondolkodásmód teljesen állativá lett, az igazság hazugsággá, a hazugság igazsággá lett téve, a rossz a jó rovására szaporodik, és ugyanilyen aránnyal gyarapodik a Föld népessége. Nem csoda tehát, hogy az Igaz Isten részéről az embereknek szétválasztása is meg fog történni, pontosabban már történik is. Ez így ugyanis nem mehet tovább, mert a rossz teljesen kihasználja, elnyomja, ellehetetleníti, feléli, elfogyasztja, és el is pusztítja a maradék jót is, és ez nem csak az ember, hanem a Föld vonatkozásában is így lenne, ha Isten ezt tétlenül hagyná. Drága barátaim, egyáltalán nem mindegy tehát, hogy az isteni szétválasztáskor hova fog kerülni az ember, a minden tárgytól és tárgyitól eloldódott, szelíd és alázatos lelkek (Istennek engedelmes „juhok”) csoportjába, vagy pedig a tárgyitól, a testiségtől, mulandó formától eloldódni nem tudó erőszakos, Istennek és törvényeinek ellenszegülő lelkek (egymást öklelő „kosok”, vagy „kecskék”) csoportjába, akik nem felfele (vissza Istenhez), hanem már ismételten is lefele irányban haladnak. Barátaim, igyekezzetek teljesen eloldódni minden mulandótól, mert nélküle nem kerülhettek haza.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.