Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ajtó és kulcs

2021.01.11

Az ember a cselekvési lehetőségeinek jelenleg még csak a felszínét érinti, ami azt jelenti, hogy most még csak a felszíni képességeinket, a tárgyi testi képességeinket használjuk, melyek, mint maga a tárgyi test is, végesek, azaz elmúlóak, elfogyóak. Az Istennel egységben élő ember tudásának és kifejezőképességének is azonban nincsenek határai. Az ember a szilárd látszatú teste tudására és képességeire is tehát mindig maga szigeteli el, maga redukálja le magát, és ezzel szakad el a határtalan látásmódjától is, és köti helyette magát a tudatával hozzá a jelenlegi határai közötti mozgáshoz, vagyis testi cselekvéshez, testi cselekvési képességekhez, lehetőségekhez.

Isten mindenható erői viszont mind azért vannak, hogy a fiai használhassák őket, ahogyan Jézus a Krisztus használta őket. Ha az ember az isteni életet, hitet, és tudást megéli, azaz ezeket mind meg is cselekszi, akkor az isteni erőt maga is használhatja akár még mértéktelenül is. (Jézus használhatta így.) Az ilyen törekvésű lelkek „világíthatnak”, és „világítanak” is a sötét világban, és kinyithatják az ajtóra nyíló kaput a társaik számára, hogy az ajtó révén azok is visszajuthassanak a kiindulópontjukba. Az ajtón át ők is beléphetnek tehát a szellemileg ragyogó Élet-Világosságba, és az örökös boldogságukra és békességességükre (is) lelhetnek, vagyis többé már ők sem lesznek, ők sem élnek sötétségben, hanem a belépésüktől fogva már mindig csak a Világosságban fognak járni, a Szeretettel egy és szintén elmúlhatatlan (örök) Világosság(á)ban fognak élni, ami Világosságot avagy Szeretetet, mi, gyermekei nevezhetünk még Igazságnak is.

Akik fogékonyak az Igazságra, azok előtt tehát nyitva áll az ajtó, csak azon Isten-, és testvéri (felebaráti) szeretettel, éspedig mindkét esetben megcselekedett (isteni) szeretettel lehet belépnünk, és nem pedig szép szavakkal, nyájaskodással, amiket erőltetünk helyette még mindig változatlanul, azaz tettetett szeretetben és szeretettel, „mondvacsinált”szeretetben, vagyis képmutatással éljük le szinte az egész földi életünket. Azért (is) kellene isteni szeretettel, igaz avagy tiszta megcselekedett szeretettel szeretnünk itt is mindenkit, mert a Föld minden nemzetét Isten hozta létre egyetlen lelki testvériségből, vagy, ha úgy jobban tetszik, egyetlen lelki családból vagy fajból, és minden nemzetnek Ő az egyetlen Istene is, ahogyan az ezeket magukkal alkotó lelkeknek Istene is egyedül Ő. Külső Istenség pedig nem létezik, az egyetlen belső (tisztán szellemi minőségű) „Az”, Aki uralkodik a külsőségen, vagyis a csak képletesen „kívül” levő anyagi teremtésén, a jelenségvilága egészén is. Ennek az Istenségnek az egész mulandó valóság az egész csillagos egével együtt a „trónjaként” fogható fel, a benne található Föld pedig a „lába zsámolyának”. (Ez érzékelteti velünk, hogy a jelen létállapotú hozzánk képest Isten milyen szellemi magasságú, nagyságú, és erejű még csak „ülve” is.) A Föld, és a Föld feletti ég is azonban az örökkévaló Isten megnyilvánulása. A tiszta ég, a felhőtlen kék ég Istennek valójában a csendes szeretete és értelme tárgyi változatban jelenléte, ami szeretet és értelemről még tehát látni is lehet, hogy az mindent magába foglal, és még egyenként is átölel, körülölel.

Az „Ég áldjon”, és „Ég Veled” szavainkkal is tehát a fölöttünk és körülöttünk is ott levő Istennek a magas égben is szereteteként és értelmeként nyilvános jelenlétére utalunk, és természetesen ezzel magára Istenre is, mivelhogy Ő egy a legfontosabb szeretetével és értelmével is. Aki tehát látja Isten nagy egész  anyagi megtestesülését, az innét végtelen nagynak tűnő tárgyi, avagy fizikai világegyetemet az egével, az magát Istent mint Teljességet látja a tárgyi képmásában, ami képmás fölött létezik Isten igaz valósága a szintén igaz (örök), és ragyogó egével, ahonnét, és Akitől származunk mi is. Így beszélhetünk a jelen pozíciónkból is „három égről”, és a még harmadikon is túli, vagyis a még annál is magasabbnak elképzelhető Istenről. Az itt Pál nevet kapott lelket Krisztus magához ragadva a „harmadik égig” vitte fel, ami ott látott közvetlen isteni világról, a legtisztább valóságról, a valósággal örök valóságról mondta aztán Pál, hogy amit ő ott látott, az az itteni szavainkkal elmondhatatlan. A mai legtöbb nagy tárgyi műveltségű „spirituális ember”, és a "tudatos teremtés" technikáját (!!!) is társaiknak tanítgató "csodabogarak" is viszont még csak a második eget, az univerzumi avagy kozmoszi eget, az energia-mennyországot hiszik az eredeti hazájuknak, annak istenségét pedig az Igaz Istennek, Aki Legfőbbnek az valójában alatta áll, aki „univerzum-istennek” is adja ki magát újabban az Isten „ellensége”, aki elbukott szellemi hatalmasság már ide a Földre (a levegőégbe) le lett leszorítva onnét is, és ezt is Krisztustól tudatjuk.

A fentebb és elébb valóságos kiindulópontunknak leírt mennyi hazánknak kulcsa nem véletlenül tehát az onnét küldött Krisztusra teljesen hasonlító, nem anyagi lélek, nem energia lélek mivoltunkban rejlik, a mennyre nyíló „ajtó” így pedig maga a Jézusként Földön „járt” Krisztus, Akiben a szerető Isten Atyánk is „ott” van, vagyis mi, lelkei Krisztusban (Krisztus egész teljességében benne) élvén állhatunk meg Isten színe előtt, és élhetünk (majd) Isten „szentjei” (tisztái) között együtt Jézussal a Krisztussal, és természetesen Istennel az Atyánkkal is, Akivel az Ő megnyilvánítója, Krisztus egy, és Ővelük mi is egyek, azaz mindhárman egyek, és tehát együtt (egy közösségben) élők is vagyunk, illetve leszünk. Drága barátom, lásd meg te is, hogy az „ajtó” az igaz valóságba előtted is már régóta nyitva áll, és hogy az ajtóhoz való „kulcs” te magad vagy, ha teljesen hasonló leszel Jézushoz a Krisztushoz!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.