Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ékkőnek is Atyja-Anyja neve és nyelve

2016.04.01

A boltíves magaslatnak is a csúcsköve az „ékkő”, a „bölcseknek köve” pedig kézzel még csak meg sem fogható kő. A bölcsek köve is ugyanis egy „rejtett kő”, vagyis mindig csak egy képletes „kőszikla”, viszont ez a képletes „kőszikla” (szikla keménységű illetve szilárdságú „kő”) a valódi hatalomnak és valódi megvilágosodásnak (szent bölcsességnek) is a forrása. (Az élő „kő”-ről van tehát szó, akit az emberek elvetettek, az Isten pedig kiválasztott és megbecsült, azaz dicsőségével ellátott, vagyis arról a „kőről”, amely összetörte a szobrot, nagy heggyé lett és betöltötte az egész földet.) Ez az „ékkő” avagy „kőszikla” valójában ugyanakkor az Istenhez és az isteni mindentudáshoz hozzáférésnek szellemi jelképe is, vagyis még az ember vonatkozásában is egy olyan láthatatlan „hegy és hegycsúcs” (a látható „üveghegyen” is túli „csúcs”), ami most paradox módon egy alulról, éspedig sátorszerűen, azaz spirálisan felfele, az egyetlen valódi „CSÚCS” irányában épülő gondolati magasság, tulajdonképpen azonban egy szintén az Igaz Isten tulajdonát képező egyetlen általunk elfelejtett szó-hoz eljutás, ami szó bennünket, szellemi lelkeket még talán teljesen ki sem mondván, vagy inkább így még csak el sem gondolván, máris, és mintegy már újra is, teljesen és tökéletesen összekapcsol Istennel. A ki nem mondott Szó is ugyanis Maga a megnyilvánulatlan IstEn, Aki az IgE is. E „Szót” kellene tehát hallgatnunk, mert aki Őt hallgatja és érti, és mindig azt csinálja, amit Ő tesz, az az igaz és igazán bölcs ember. (Egyáltalán nem Isten tárgyi, azaz mássalhangzókból álló nevét a YHWH-t magának elbitorló SaTaN-t kellene tehát hallgatnunk, ha szent bölcsességet szeretnénk magunknak, és testvéreinknek is.)

Istennek ezen kimondhatatlan neve pedig szintén leírva AEIE, ami héberül, azaz visszafele olvasva EIEA, röviden, és elmondható, azaz tárgyi szavakkal kimondva pedig Jah (YE avagy IA), az egészében és hang-súlyosan, azaz mással-hangzókkal kijelentve viszont már YHWH az isteni név, ami valójában tehát IE-t illetve AE-t, vagy esetleg még EOA-t azonban a héber emberek módosíthatják még Jahwe-re, vagy a még egyszerűbb Jahve-re (a YE-t a Jova hangzás végett OA-ra) is, amit meg is tettek vele, és melyet még ÚRként is értelmeznek ma is.

 Az EIEA vagyis héberül visszafele olvasott névnek jelentése pedig szintén Istentől megtudhatóan az, hogy: „Aki akarattal van”, vagyis az Isten neve értelmezhető  még olyan örökké létező Akaratnak is, aki ezen időtlen fennállású AkaratMAG(v)ával mindig annak illetve azzá tud lenni, aminek csak lenni akar, és Aki mindig elsősorban „AZ” (is), Aki azt akarja, hogy Ő mindig, azaz örökké legyen (is), és ez a szintén mindennél erősebb akarata miatt így is van, vagyis ezért Isten mindig, azaz örökkön örökké csak van, és innét van az Ő egyszerű VAGYOK neve, és a „Vagyok, aki vagyok” neve is. Ugyanakkor pedig ebből vezethető le Isten „Lesz” neve is, mivel Ő ugyanígy, azaz örökkön örökké lesz is. (A „Vagyok” és „Leszek” név hangzói is pedig az AO-t illetve EE-t adják ki, ami utóbbit itt viszont írhatunk IE-nek, EI-nek vagy röviden I-nek vagy Y-nak is. Még azonban a mi igen és helyette használt „ja” szavunkban is az IE-t és IA-t mondunk. A beatzenészek YE-YE-YEzése viszont Isten nevének már a gúnnyal kiejtése, vagyis a mulandó valóságnak Isten elé és fölé helyezése végetti örömnek kifejezése végett van igénybe véve.)

Isten valóságos neve valójában tehát magán-hangzókból áll (még tehát Isten „vAlÓsÁg” neve is), vagyis ezek a hangok (is) magáé Istené, azaz ezeket a hangokat Ő maga adta magának névül, vagyis még így is magán-tulajdonok. Ezek a hangok ugyanis nem kimondva, vagyis önmagukban is szólók (hangoztathatók illetve hangzók), azaz kimondatlanul, és még elgondolatlanul is érthetőek illetve hallhatóak, vagyis nem olyanok, mint az ugyan eredetileg szintén Istentől való mássalhangzó betűk, vagy ilyen betűkből álló nevek. Ez utóbbiak ugyanis önmagukban nem, hanem csak akkor hangzanak is, ha azokat magánhangzókkal együtt ejtjük ki, azaz így szólaltatunk meg. Isten neve tehát éppen ezért az Ő magánhangzóiból álló név, vagyis nekünk itt pontosan, hogy a leírt mássalhangzókat (a csak a magánhangokkal együtt hangzókat) kellene elhagynunk Isten nevéből, hogy tudhassuk Isten nem kimondható szóból álló IA (héberül írva YE) valódi nevét. (A csecsemők OA vagy inkább szintén IA rimánkodása is tehát mindig Istenhez szól, hogy Ő segítsen a rajtuk a nyomorult állapotukban. Ők ugyanis hét éves korukig Istentől még nincsenek teljesen is elfordult állapotban, hanem ezt a felnőtt emberek hatására teszik meg, ámde szintén a teljesen önálló élet reményében, és annak reményében, hogy itt ők is lehetnek Isten, és a rossz példára sajnos ezt már az ifjú korukban, és sokan már előbb is megteszik, függve ez attól, hogy kinek a befolyásolásának engednek.) A magánhangzók valójában tehát szellemi és szellemi-éteri, azaz könnyű jellegűek, míg a mássalhangzók már a súlyos, azaz hangsúlyosabb, vagyis nehéz jelleget, fizikai jelleget képviselnek. Azok tehát inkább tartoznak a tárgyi valósághoz, mintsem a szellemihez. Ez utóbbit lovagolta és lovagolja tehát még ma is meg a gonosz, hogy mindnyájunkat megtéveszthessen. Az Ószövetségi isten az Igaz Isten szent nevét hordozni, Isten hatalmát, erejét szintén megnyilvánítani hivatott Istenség volt, akit a zsidó nép törzsi istenévé tett, és egyetlen Istenként imádott, vagyis az Egy Igaz Isten helyett ennek a lényegével tehát hazuggá lett, mert magát az Igaz helyett Igazként mutogató istenségnek hódoltak végül be Isten frigyládán és egyéb más jeleken (tárgyi formákon) keresztül láthatóvá is tette hatalmi vezetése ellenére is. Ezzel pedig az egyedül Igaz helyett a bosszúállás, gőg, irigység, hazugság istenét fogadták, és sajnos a többségükben még ma is őt fogadják el egyetlen és igaz Istennek, vagyis továbbra is a megtévesztett egykori papi vezetésük, azaz végül is a „hazugságnak atyja” a „bosszúállás istene” szerint élnek.

A magánhangzók kapcsán viszont itt még azt is meg kell említeni, hogy a zsidó Manassé törzset egyiptomi nyelven magan-ok nak nevezték, mely maga illetve magán szó „A” nevű MAGnak, vagy magában is „A” -nak ( Elsőt is kifejező A nevűnek) is értelmezhető a magyar(ázó) nyelven. Valószínűleg tehát ez, és talán még az efraim nevű törzs vagy nép beszélte azt a magánhangzóival dominánsabb nyelvet, amely nyelv volt a Földön élő minden ember által egységesen használt és értett nyelv a vízözöntől fogva egészen Nimród építőmester babiloni építkezéséig, mely nyelv is tehát Istentől való, vagyis a Tulajdon Magának is beszélésre (szólásra) is alkalmas nyelve volt. Mindez azonban azért igazán érdekes, mert az itt magyarként ismert népnek származása is a Manassé törzshöz vezethető vissza. Ezt a Manassé törzset vagy népet pedig egykoron nevezték „mah-gar” népnek is, ami szó „tudás népét” jelent, és a szintén Manassé törzséből való „esszénusok” is nevezték magukat „mag-har”-nak is, és aki „maszagétáknak” is hívottaknak bizony sok közük volt a Jézus nevű Messiáshoz is, mivel Ő anyai ágon szintén Manassé törzsi származásúra vezethető vissza, de József nevelőapja révén Dávid házi is volt, vagyis a Messiásnak a Júda törzshöz is visszavezethető a testi származása. (Jézus azonban mivel ezek is nem szellemi dolgok, ennek a földi ilyen-olyan nevű házhoz tartozásnak nem valami sok jelentőséget tulajdonított, hanem éppen, hogy arra buzdított mindenkit, hogy ilyenekkel, azaz a nemzetségfákkal ne is igen foglalkozzanak. Igazán ugyanis az Igaz Istenhez való lelki tartozás, az Ővele való közvetlen lelki kapcsolat, a lelki-házas-társi kapcsolat a fontos. Az igazi házasság az egy házban, azaz egy testben, egy lelki létformában lakozás tehát Istennel, melynek tárgyi gyakorlati példájának kellene lennie itt a Földön a férfi és nő, vagyis a vőlegény és menyasszony házasságának, azaz szimbolikus egybekelésének, ami a házassági szövetség megkötésétől fogva az egy testként élését jelenti a párnak avagy két félnek.)

Az Írásokban „kősziklának”, „kőnek”, és „ékkőnek” is nevezett Krisztus Jézus sem mondott azonban más nevet Istenre, mint az Ő Atyai és Anyai nevét. Isten atyai avagy szellemi neve itt pedig Yahweh, röviden Yah (azaz YE avagy IE), lelki (anyai) neve pedig Eloah (EOA vagy röviden EA), vagy pedig Eloi és Él, ami magyarul Élőt, azaz Élő Istent jelent. Jahve az Istennek ugyanakkor legfelsőbb és legnagyobb és leghatalmasabb ÚR (ékezetes U azaz Ú)mivoltát is jelenti, míg az Eloah (Eloi) neve Istennek a legfelsőbb, legnagyobb, és leghatalmasabb asszonyi mivoltát jelöli, vagyis innét a kettősség világából így fogható fel a legkönnyebben az Isten egyszerre Atyai és Anyai mivolta. Az Élő Istent pedig azért nevezhetjük Elohimnak, azaz többes számú Élő Istennek is, mivel az istenek, vagyis az Isten-fiak belőle származnak az Istennek Atyai azaz „nemző” mivoltától, az ÚR-Istentől, a Magasságos Istentől. Jézus a „Titkok könyvében” ki is mondja, hogy: „az én anyám a Lélek”. Eloi, eloi lamma sabaktani! jelentése is így tehát az lesz, hogy: „Élő, Élő Teljesség szabadíts meg!”, vagy ez eredetileg talán még így volt leírva: „Eloi, Eloi-lama vagy lahma sabagtanim!”, azaz Élő (Isten-Anya), emeld az örökké élő kenyérnek (vagy örök élet valósága) házába avagy honába, a megsebzettet! Jézus kereszt felirata is azonban, nagyon is lehetett az is, hogy „IEsus Izrael királya” vagy „IEsus, királya az Iuedeaiaknak” Az IE Isten ÚR nevét is jelenti tehát, Akinek életadó neve Él, azaz EOI, illetve röviden EI, mely tehát mind az Élőt jelenti, az ÚR Vele egy asszonyiMAGva Teljességét. A Lélek név is tehát az Élő Istent jelenti, a szintén nem is csak szűzies tisztaságú, és szűzies szépségű, hanem „abszolút szűz”, azaz még megtestesülten is teljességgel nemtelen, és mégis „párját” avagy „társát” a minden életet is maga teremtő, örökké létező Atyának, vagyis az Istennel a Szellemmel egy és azonos, azaz Vele abszolút egységet, egy Lényeget képező, és ezért Tőle elválaszthatatlan Lelket. (Az IgE vala, azaz van is tehát az Istennél, és IstEn vala az ÍgE is. Isten maga tehát az Ő tárgyszerű szellemi mivolta is, vagyis Isten mindörökké EGY-LÉNYEG, és Őrajta kívül nincsen más ilyen LÉNYEG még csak egy sem.)

Istent azonban mi emberek a nevén illetve neve fogalmán kívül, különösen innét, azaz a jelen fizikai tudatállapotunkban szintén, csak mi az itteni megnyilvánulásaiból ismerhetjük, ugyanis az igazán valódi és láthatatlan képe illetve arculata Istennek szellemileg is láthatatlan. Isten ezen igazán is valódinak mondható képe tehát kifürkészhetetlen, éspedig már csak amiatt is, mert az Ő látványába nem is csak a testünk és lelkünk, hanem a jelen állapotú szellemünk is belepusztulna. Istent a makulátlan tisztaságánál fogva nem, hanem Őneki csakis tehát a Szellemként való megnyilvánulását lehetünk képesek, mint Belőle való tiszta szellemek meglátni, azaz Őt a „Makulát” (AUÁ-t vagy IUÁ-t, esetleg még IEUÁ-t) szemtől szembe is csak Szellemként láthatjuk. (Mi felnőttek sem véletlenül aúzunk, jájozunk, vagy jujjozunk tehát, ha valami fájdalom ér bennünket.) Istent azonban az előbbieken kívül itt a tárgyi valóságban akár még Tűz-Úrnak is nevezhetjük, és így pedig az „izzó” szavunkból arra is eljuthatunk, hogy az „ÍZ”, és bizony még az „AZ” (szintén Alfát és Omegát, azaz Elsőt és Utolsót jelölő) szó is az Isten itteni jelölésére szolgálhat, míg az „IZZA”, a szintén az „izzó tűzhöz” társítható szó pedig az Isten Fiát Jézust a Krisztust jelöli a magyar nyelvben, és hasonló hangzással több másik nyelvben is, mivel hogy a nyelvek is egy tőből, az Istenből, illetve Istennek is a nyelvéből fakadtak illetve támasztódtak Isten által, azaz azok is egylényegűek, mert szintén az egylényegű Istentől vannak. Isten „drága ékkövének” Jézusnak ezért érthetjük meg egyaránt arámi, héber, és görög, vagy bármilyen más nyelvekre is lefordított szavait teljesen hasonló értelemben illetve értelemmel.

(Ha pedig most megvizsgáljuk akár csak az „iszlám”, „korán”, de akár csak a „tóra”, vagy a Bibliát jelentő „írás” szót is, akkor is IÁ illetve OÁ, vagyis belőlük is az Isten köszön felénk vissza neve kijelentéséért, ha ezeket a szavakat helyes értelemben használjuk. De nézhetjük akár csak az arab „iláh”, vagy a héber „eloah” szót is, melyek viszont már csak Isten neveként azonosíthatók, más valós jelentésük nincsen. E két szóban ugyanis még a ’l és h’ mássalhangzó is ugyanis csakis Istenre utal. Lásd ezt meg az arámi „Elah”, a szír „Alaha”, vagy akár az arab „Allah” szóban is, mely utóbbiból még az is kiolvasható, hogy Isten az alvilágoknak is valódi Ura, persze ezen névértelmezést is lehet rossz értelemben is venni, ha az ember úgy akarja egyetemben a tárgyi értelmével, mert még mindig szerinte tesz.) 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.