Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hangolódj, hogy teljes képben legyél

2021.02.26

Isten nyelve hangos szavak nélküli nyelv, és ilyen az Ő beszéde is, mely hangtalan isteni beszéd magával viszont itt kelthet akár még mennydörgésszerű fizikai hangokat is. Ezért mondja Isten, hogy teljesen csendesedjetek el, azaz mélyüljetek teljesen el magatokban, és ÉN „ott” vagyok, és „ott” szólok hozzátok. A létező legmagasztosabb „CSEND”-nek „hangját” kellene tehát hallanunk a velünk egy és azonos anyagtalan szellemi „szívünkkel”, és nem pedig a testi hallószervünkkel, a szellemi lelki arculatunkat itt kifejező anyagi fejünkben kellene helyette valami szintén anyagi minőségű hangot hallanunk, vagyis arra a „belső hangra” ráhangolódnunk. Minden „hang-adást” mi is képesek vagyunk tehát fogni is, csak rá kell hangolódnunk az adott „adóra”. Nekünk tehát mindig elsősorban, és leginkább is Istenre a Teremtőnkre, és az Ő „adására” kellene ráhangolódnunk. Amikor ugyanis rossz adóra hangolódunk, nem Istennel leszünk kapcsolatban, hanem Isten ellenségeivel.

Az általunk itt a Földön használatos emberi nyelv hangos beszédjéről pedig nyugodt szívvel azt lehet az előbbiek után mondani, hogy az a létező legszegényesebb, és legdurvábbnak is nevezhető kommunikáció (gondolatcsere, ma "információcsere" adó és vevő között), vagyis a valósággal tiszta kommunikációval össze sem hasonlítható. Az isteni kommunikáció ugyanis a teljességgel hangtalan szeretet nyelvén folyik, mely nyelven „beszélő” ismeri a másika minden gondolatát, és annak minden dolgát is pusztán a másikára ráhangolódása révén. Az ilyen ember természetesen magára is rá tud hangolódni, vagyis teljesen ismeri magát is. Az Istennel egységben élő magára hangolódva pedig az embernek minden másról is tudomása lesz, vagyis egyszerűen helyesen fog tudni mindenről, ami van. Isteni tudással fog tehát rendelkezni.

Mindig és mindenhol, és mindenek előtt is, magára Istenre a Szellemre kellene azonban ráhangolódnunk, és nem pedig Őhelyette az anyagra illetve energiára, a Szellemnek megnyilvánító formájára, mert így Őt nem fogjuk hallani, és érezni sem, és így inkább csak elfeledkezésben maradunk Őróla. Ha azonban mi, emberi lelkek a valódi önazonosságunkra visszahangoljuk, azaz visszaállítjuk, mintegy már újra is beállítjuk magunkat, akkor hamarosan emlékezni fogunk Istenre a Teremtőnkre, és az igazi hazánkra is. Ameddig ezt nem tesszük meg, addig maradni fogunk Istenről, magunkról, és az eredet-hazánkról is való tudatlanságunk állapotában. Az Isten hozzánk ide a Földre elküldte Jézus a Krisztus után minden attól függ tehát, hogy mennyire vagyunk képesek ráhangolódni a számunkra Istent megnyilvánító, bennünk levő Krisztusra. Az ember azonban még mindig sem a valódi magával, sem pedig az őt itt körülvevő természettel nincsen összhangban, vagyis ezt az összehangolódást még mindig nem tudta a száján kívül mással is igazán megtenni. Még ugyanis csak a szokásaink és hagyományaink is természetrombolók, és így pedig már Krisztus és Isten ellenesek is. Jézus a Krisztus a hibáink kijavítása végett adódott tehát nekünk.

Krisztus olyan egyetlen Mesterünk, aki a Földön egyetlenegyszer öltött Magára a jelen miénkkel egyező minőségű testet. Krisztus az a magas isteni lény, aki őszintén szereti Istent az Atyját, és kivétel, és minden megkülönböztetés nélkül ugyanígy szeret minden felebarátját (szellemi testvérét) is ugyanazzal az isteni szeretettel. Aki nem így, és nem ebben a sorrendben szeret, az nem krisztusi ember, hanem valami más, vagyis Isten ellenségéhez tartozó. Az ilyen emberi lélek az „ellenségnek” képét jeleníti tehát meg magával, őt hallja, őt követi.

Jézust a Krisztust ismervén az Isten hasonlatosságára teremtett ember módon kellene tehát gondolkodnunk, viselkednünk, cselekednünk, és nem pedig helyette továbbra is kedvességet színlelő erőszakos állatok módjára. A valós szellemi alapminőségeink (a nem fizikai erőink, amikből eredetileg mi is állunk) ugyanis mind Istenével egyezőek, mivel közvetlenül az Övéiből valók. Az ember adottságai pedig, mivel mind Istentől és Istenéből vannak tökéletesen alkalmasak Isten akaratának teljesítésére, és Istennek magunkkal megnyilvánítására is.

Az inkább vagy csak a külső tárgyakra, és azok belső felére figyelve feledkezünk el a valóságos magunkról, és ezzel már Istenről a Teremtőnkről is feledésben vagyunk. Az Istentől, és magunktól is elidegenedés tesz aztán bennünket rabszolga életű biorobotokká, aminek nemsokára a legdurvább változatát is meg fogjuk élni, hacsak még idejében észhez nem térünk. Jelenleg ugyanis úgy néz ki, hogy még mindig nem vagyunk képesek ezen változtatni, mert inkább hiszünk és bízunk a bennünket elnyomó (most inkább már eltaposó) emberi hatalomban, mintsem az Igaz Istenben és az Ő szintén Igaznak nevezhető Fiában, akivel is egységben levőknek tudhatnánk magunkat.

A földön létező sok vallási dogma is mind szellemi lelki gyengeségre, hibásságra utal, vagyis a valós szellemiről való tudatlanságnak produktuma mind. A tudomány dogmái is ugyanezeket eredményezik, csak ezt is már észre sem vesszük, hanem inkább büszkélkedünk a tárgyi tudásunkkal, és annak hatalmával is, meg persze vallásosságunkkal és hitességünkkel is, amik is hamisak.

Az ateista ember pedig becsapja magát azzal, hogy ő nem isteni lény, hanem anyagi, földi (öntudatra ébredt anyag), és ezért a viselkedése ennek megfelelő lesz, vagyis az önbecsapásának köszönhetően nem a Valóságos Isten szerint, hanem szintén a teste szerint fog élni.

A lélek azzal lesz maga is bűnössé, hogy azonosul a földi személlyel, a testi én-tudattal. Tárgyi testi azonosulás nélkül tehát nincsen bűne egyetlen léleknek se. Istent ugyanis Szent Lélekként is ismerhetjük, és a Tiszta Léleknek nincsen bűne még csak egy sem. Mi pedig Isten Ővele egy Szent Lelkéből valók vagyunk. Eredetileg tehát szeplőtelenül tiszta lelkek vagyunk, ebből lettünk gyűlölködni is tudó lelkekké, vagyis tisztátalan lelkekké.

Az ember addig tud gyűlölni (meg egyéb más rosszakat is tenni), míg meg nem tudja, hogy ő valósággal kicsoda. Onnantól fogva ugyanis tudni fogja, hogy neki mit lehet tennie, és mit nem lehet tennie. Aki tehát csak egy embertársában vagy embertársának is kárt okoz, vagy kárt tesz, az még mindig nem ismeri magát, és így pedig Istent a Teremtőjét sem, Akivel tökéletes egységben kellene élnie.

Egyszerre tapasztalni mindent, egyszerre tudni mindenről az isteni tapasztalás és tudás, és valójában ez az Istennel való tökéletes tudatos egységünk is. Mindezeket is a magunkról és Istenről tudatlanokká levésünkkel veszítettük el, és élünk miatta a magunk részéről továbbra is elkülönülten, és távol is Istentől.

Az az ember viszont már közel van Istenhez, akit a testi vágyai már nem tudják legyőzni, mint azt hajdanán még könnyűszerrel megtették. Az ilyen szellemi lelket már nem a tárgyi érzelmei, hanem a tiszta szellemi, azaz isteni érzelmei irányítják, vagyis mintegy már újra is Isten vezérli mindenben, és így Istennel már újra kapcsolatban van, többé már nem él elkülönülten Istentől, egységben van az „EGY”-nek is nevezhető Istennel. Őt kellene tehát nekünk itt teljesen is megismernünk, hogy teljes képben (is) legyük „Istent” illetően, Akivel egynek tekinthetjük magunkat, vagyis magunkat is az „EGY”-nek tudhatjuk, és így lehetünk egyek Isten Krisztusával is.

Ahhoz azonban, hogy az előbbiekkel teljesen tisztában lehessünk, tudnunk kellene azt is, hogy az itt vallásos és hites körökben még mindig kérdéses szenthármasságból  lett „Szentháromság”, valójában Istennek az Abszolútnak három természetét, még pontosabban kifejezve a három megnyilvánulási formáját hivatott volna megértetni a testi emberekkel, mivelhogy a valósággal lelki emberek már ezt is helyesen, ezt is tisztán értik. Istennek ez a három megnyilvánulási formája ugyanis a szellemi, a lelki, és a jelen testi formája. Az tehát csak egy handabanda, hogy Isten egy személyben három személy, ezt is az „ellenség” találta ki. Az igazság tehát az, hogy Isten egyetlen igazán valóságos Személy, Aki háromféleképpen képes megnyilvánulni.

Valójában tehát arra kellene eljutnunk, hogy a lehető legteljesebb képet kapjuk a Teljes Valóságról avagy Teljes Igazságról „Őt” a jelen mulandó nézőpontból szemlélvén is.

Az EGY Istennek azonban, akár csak az előbbihez is, nem is igazán a segítségét kellene kérnünk, hanem egyszerűen csak minden erőnkkel teljes összhangba (teljes és tökéletes egyetértésbe, ugyanazon értelmi tudásba) kellene jönnünk Ővele, és aztán pedig hagynunk, hogy Ő a szeretetével (is) teljesen feltöltsön bennünket (amivel mintegy már újra is teljes és tökéletes egységbe kerüljünk Ővele),  és így aztán már minden itteni gondunkat, minden problémánkat is szintén Ő maga a Gondviselőnk fogja megoldani, azaz nem gonddá, nem problémává tenni. Még tehát a Magának velünk való teljes megismertetését is Maga fogja elvégezni, hogy Őfelőle is teljes képben lehessünk a jelen mulandó nézőpontból is. 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.