Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A rendellenesen élőknek szenvedéseken és megpróbáltatásokon is át kell esniük

2022.04.21

Az Élet rendjét nem betartván ér itt bennünket minden szenvedés, minden nehézség, jaj és baj, és szintén az Isten rendelkezéseit nem figyelembe vételünkből fakadóan vannak a jelen életben való megpróbáltatásaink is

Minden életműködést egy egyetemes, azaz mindenkire és mindenre érvényes Isteni Törvény szabályoz, illetve rendez, ami Törvény hozott létre is mindent, ami van, és így e Törvény minden létezőnek és élőnek is ős-oka is. Isten tehát ez a Törvény (is), ami a teremtett mindent magába is foglalja, és minden létezőben és élőben benne is van. Minden tehát ezen az Alapon, és ezen Alap-Törvény szerint létezik és él. Ami viszont Őáltala és Őbenne van, az mind teljes egységben, és teljes és tökéletes harmóniában létezik. Isten a végtelen és határtalanul nagy hatóereje által működik, amivel állandóan, és egyaránt hat a Magában létező megnyilvánulatlan, és megnyilvánult létezőkre és élőkre. A megnyilvánult valóságában viszont csak akkor nyilvánul Maga is meg, ha az abban létezők jelentősen eltérnek az élettörvényeitől, illetve életszabályaitól, vagyis ha megbomlasztják az Isteni Egység harmonikus „működését”, azaz harmonikus életét.

Ha a földön élő minden ember, de legalábbis a többségi ember az elébb leírni próbált Igaz Isten, a Tiszta és Teljes Élet életszabályai, életelvei szerint élne, akkor a Földön élő minden embernek, még tehát az Őbenne nem hívőknek is, minden anyagból és anyagiból is, még tízmilliárd ember esetében is  olyan bőséggel jutna, hogy mindenki osztogatni is tudna a fölöslegéből, az így arra még tehát csak rá sem szorulóknak, mivelhogy ilyenek nem is lennének, hanem csak az ezen adott bőségükkel is megelégedett valósággal békés, boldog, szerető emberek. Mindig azonban azt is néznünk kellene, hogy maga a Föld mennyi embert bír el magán (a „hátán”) „cipelni”. Ha ezt a testszámot mi isteni értelem hiányában nem tudjuk optimális szinten tartani, a természet meg fogja helyettünk oldani ezt a problémát, vagyis a pusztítóit el fogja pusztítani, hogy maga életben maradjon, és tovább fejlődhessen. (Ezt ma már a „vak ember”, vagyis a csak a teste szerint élő lélek is tapasztalhatja.)

Amennyiben pedig itt is az Igaz Isten gyermekeiként élvén igazán hinnénk és bíznánk Istenben a Teremtőnkben, és az Ő Őtőle testben és testtel élvén sem elkülönülten élő, a jelen térségben élő általunk Jézus („üdvösséget” is jelentő) néven ismert Fiában, és az isteni példára betartanánk magunk is Isten szeretettörvényeit, nemcsak hogy bővelkedhetnénk minden anyagi dologban is, hanem nem látnánk többé még csak betegséget, és halált sem. A jelenleg használtaktól más gondolatokkal, más érzelmekkel pedig csodálatos világot teremthetnénk magunk köré, sokkal szebbet, sokkal gyönyörűségesebbet, mint amilyen az eredetileg volt.

Az előbbi isteni életrendtől mi, Istennek most itt a Földön élő lelkei is azzal tértünk el, hogy itt állandóan önző célokat követünk, mindig több és jobb anyagi javakra vágyunk, csak vagy mindig elsősorban a saját érdekeinket és hasznunkat nézzük, számítóan cselekszünk, jót csak jutalomért cserébe, vagyis azt is csak üzletszerűen tesszük, minden végett aggódunk, aggályoskodunk, dicsekszünk magunkkal, az értékeinkkel, a sikerességünkkel, és bánkódunk, szomorkodunk a kudarcaink, a veszteségeink végett, és inkább fecsegünk, locsogunk, véleményezünk mindenről, mintsem csendben maradnánk, és úgy (nyugodtan, békében) szemlélnénk itt mindent, gyönyörködnénk minden szépben és jóban, és itt is mindig csak szeretnénk Istent, egymást, és az itteni környezetünket is.

Mivel tehát inkább csak eltértünk Isten életrendjétől, hozzuk magunkra a szinte már folytonos szenvedést, gyötrelmet, és bizony, miatta adódnak a megpróbáltatásaink is, hogy már újra alkalmasak vagyunk-e az Életnek örök rendje szerinti életre. Soha tehát nem Isten, hanem a magunktól származó igazságtalanságunk és rendetlenségünk az okozója a szenvedéseinknek, vagyis az összes jajainknak és bajainknak, melyeknek viszont Isten akármikor véget is vethet a újra helyesen élésünkre.  A szenvedés csakis tehát a következménye az előzetes igazságtalanságnak és rendellenességnek, vagyis a nem Isten szerinti szándékainknak, gondolatainknak, szavainknak, és cselekedeteinknek. Amit vet tehát az ember, mindig is azt fogja aratni is. Siránkozás helyett is azonban inkább örülnünk kellene minden megpróbáltatásunknak is, amivel az Élet (Isten) próbára tesz bennünket, mert Ő ezeket is mind azért engedi meg, hogy végül eldönthesse, hogy alkalmasak vagyunk-e már az örökös igaz életre (az Ővele örökkön örökké közvetlenül együtt élésre), vagy még mindig nem vagyunk elég érettek hozzá, mert még mindig nem úgy szeretünk mindenkit és mindent, mint ahogyan azt Ő örökké teszi, és Jézusban már az egész világ számára is bemutatta.

Az ember azért van kiszolgáltatva minden ellenségének, és azok önkényének is, mert nem szereti őket, és nem imádkozik értük szellemben és igazságban még csak azért sem, hogy az Atya (Isten) világosítsa őket is meg a szeretetével.  A „tüske” az embert érő előbbi sértegetés, ami egészen addig „szúrja” az embert, ameddig az nem szintén az ellenükre fog tenni, hanem az ellentétel helyett szeretettel megbocsát az őt megsértőknek. Ha tehát az ember megmakacsolja magát, és nem bocsát meg az ellene vétkezőnek, azzal éppen, hogy nem az ellene vétkezőnek fog ártani, hanem mindig csak magának. Magában ő ezzel a szintén harcos, szintén támadó, elnyomó magatartásával inkább tesz tehát kárt, mintsem sértené vele az őt megsértőt.  Az embert azonban, legyen az számára jó, vagy éppen rossz, mindig csak az érheti, ami végül is az ő üdvözülését szolgálja. Isten a lélek mivoltunk kedvéért engedi tehát, hogy szenvedjünk is. A szellemi lélek ugyanis a szenvedés hatására érlelődik, és egyben erősödik is meg. A szenvedés a lélek tisztulási folyamatához elengedhetetlen

A megpróbáltatásokkor is pedig veszteség az isteni lelket csak az esetben éri, ha közben a lélek megfeledkezik Istenről, mert így már valóban veszteségként éli meg a megpróbáltatását. Ha viszont a lélek ilyenkor is aláveti magát Isten akaratának, a maga akaratát pedig feladja, nem fog törekedni a vesztesége ellenére tenni, azaz azt megmásítva akár valami dologi kártalanítással is magán segíteni. Ezzel fog ő jól tenni, mert ilyenkor fog az eredeti természetességével élni. A veszteséggel is ugyanis a szellemi léleknek semmi mást nem kellene tennie, minthogy a megélésével belőle illetve általa szerezett tanulságot ebben a valódi magában elraktároznia, hogy azt a további életében szükség szerint felhasználhassa.

Az itt élő legtöbb inkább még csak elméleti tudású szellemi lélek viszont a testével még valamilyen szinten azonosulásban levén is már úgy gondolja, hogy ő a róla való tudása révén már újra rendelkezik az itteni dolgoknak közvetlenül tapasztalása képességgel is, vagyis, hogy ő itt újra csak az isteni tulajdonságaival és képességeivel élvén már semmi külső hatást, semmi testi érzelmet nem vesz be magába. Az ilyen lélek azonban ezzel is még mindig áltatja magát, mert csak, ha már a kemény megpróbáltatásunk, az „érettségi vizsgánk” is meglesz, lehetünk majd ténylegesen is birtokában annak, amiről előtte még csak hittük, hogy már a birtokában vagyunk. Ez a megpróbáltatás a legtöbb most itt élő jó előremenetelű léleknél is még tehát hátra van. A „rostán” sajnos, eddig még nem valami sokan estek át. Drága barátom, csak higgyél és bízzál, és majd észre is fogod venni, amikor „átesel”, és úgy is maradsz, azaz többé már nem „esel” vissza a tested természetével élésbe, csak az isteni természeteddel élve a testeddel már csak együtt élni fogsz, míg annak életideje le nem jár. Ettől fogva mi, isteni lelkek valóban nem fogunk szenvedni,mert nem lehet bennünket senkinek és semminek még csak megsértenie sem, és így nem lesznek többé már megpróbáltatásaink sem.

Drága testvéreim, be kellene végre már látnunk, hogy semmi értelme az Isten életrendje ellenére élnünk, semmi értelme az Élet törvényeivel szembeszállnunk. Csak az Élet szeretettörvényeivel szembeszállva is ugyanis korlátozásokat hozunk magunkra, nem élvezhetjük végette az Istenével egyező teljes szabadságunkat, és még csak az örök életünket sem élhetjük meg a jelen körülmények között, és mindezen rosszakat is egyedül csak magunknak „köszönhetjük”.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.