Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A varázslást illetve mágiát működtető erő csak utánozni tudhatja az isteni csodatevéseket

2016.01.02

A varázslást és mágiát működtető minden erő minden ember esetében a gonosztól adódik, és ezen Isten által tiltott tudás illetve képesség megszerzése, megvásárlása pénzért, vagy akár csak a lelkünk árán is, soha semmi jót nem fog hozni ránk. Hiába is bizonygatják a művelői, a varázslást és mágiát működtető erő tehát nem Istentől, hanem a gonosztól a hamis istentől van, és erre az erőre kulcsszavak révén lehet rákapcsolódni és azt használni, a legfontosabb (közvetlenül a fő erővel kapcsolatot létesítő) kulcsszavakhoz pedig titkos beavatások révén lehet hozzájutni a gonosz szolgálatába való teljes és bizonyított elkötelezettség esetén. A legtöbb kimagaslóan nagy „para” (Istenével ellentétesnek vehető, merthogy csak tárgyi) képességű ember vagy tudatosan, vagy pedig ha még tudatlan is felőle, valójában a gonosz elkötelezettje, vagyis a gonosz szellemi erejétől adódik ezen emberek rendkívüli (az itteni élethez Isten adtától eltérő) tárgyi képessége, ami úgy is felfogható, hogy az ember tárgyi képessége az istenellenes szellemiség szellemi erejével van ez esetben mintegy megspékelve, és ettől a plusz erőtől lesz a többi emberénél különb képességű és erősebb is az ember. Lényegi és testi mivoltát ez esetben azonban a hamis szent szellem uralja, azaz a testét is az Isten ellenlábasa használja eszközeként a tevékenységeihez, amiket itt meg akar tenni, hogy őt csodálják és dicsérjék az „isteni” képességei miatt Istenként.

A jelen megnyilvánult változatát, vagyis a nem eredeti isteni, és a mulandósága végett nem olyan tökéletes, mint az eredeti természetét az embernek azonban varázslással illetve mágia révén soha nem lehet istenivé, azaz eredetivé tenni. Visszavarázsolni eredeti istenire a jelen természetünket tehát nem lehet, hanem ezt a durva tárgyi megnyilvánulást mindig csak a jelen tárgyinak a legfinomabb tárgyi hasonlatosságára lehet változtatni, aminek révén viszont az ember feljebb emelkedhet az ezen varázsló avagy mágikus erő biztosította tárgyi magasságig, és ideiglenes jelleggel az ember így ott a finom anyagi valóságokban (a korong, vagy zajt keltő búgó-csiga, és esetleg még fánk alakú, végtelen nagy látszatú, univerzumokkal teli mágneses tér ”peremén” vagy „csúcsán” is élhet, de el is költözhet oda, ámde ott is csak időleges lehet a létezése. (Azokban a dipólusos valóságokban, a tárgyi „magasságokban” is meg fog halni.) A mágia visszaváltoztatni („átváltoztatni”) tehát az istenihez képest tökéletlen jelen természetét az embernek soha nem tudja, és soha nem is tudhatja, mert erre kizárólag csak Isten lehet képes, Aki viszont a varázslást illetve mágiát egyáltalán nem kedveli, már csak azért sem, mert az nem is Tőle származik, hanem egy maga magát megromlasztott szellemi hatalmasságától, vagyis a Fényhozónak is nevezett az első szellemi teremtményétől Istennek, akit akár szemfényvesztőnek vagy nagy megtévesztőnek, azaz nagy mágusnak, de nagy csalónak, és bizony „emberölőnek” is lehet nevezni, merthogy gyűlöli, és ezért öli is az embert. Ez a „tudomány”, a varázslásnak, megtévesztésnek tudománya, vagyis a mágiának minden ága is tehát tőle származik. (Bizony még a fehér mágia is, csak azt a Világosság angyalaként, azaz Isten hű elkötelezettjeként adja elő.) A romboló azonban a maga keltette és kivitelezte romlott állapotát maga sohasem tudhatja kijavítani, azaz maga magát soha nem lehet képes helyreállítani. (Isten nélkülözésével, elutasításával meddő még csak a próbálkozás is.) A jelen tárgyi valóságot tehát örökkévalósággá változtatni illetve teremteni csakis Isten tudhatja. Az ember különösen a jelen anyagi tudatállapotával teljességgel képtelen erre teljes emberiség szinten is, és ezen valóságot ugyanígy képtelen valóban végtelenné tenni is. Ilyeneket is tehát mindig csak mondhat róla, ámde attól még nem lesz valósággal is végtelen a jelen tárgyi világ egésze, de annak még csak egyetlen tárgyi porcikája se. (A legparányibb antianyag sem lesz ettől a kijelentéstől örök fennmaradású, merthogy az is „anyag”, vagyis az is tárgyi, azaz mulandó minőség, mint a tárgyi szellem vagy lélek, lényegében tehát a tárgyi értelem, és a belőle való és ezért vele szintén egy tárgyi tudat is. Ha ezek elmúlnak se saruk, azaz se tárgyi nyomuk, sem pedig emlékezetük, azaz semmi mérhető részük nem marad meg, akkor meg ugyan mi tárgyivá alakulhatnának át, mint energiák, amik soha nem vesznek el a tudományos szlogen szerint. Bizony, a halottak semmit sem tudnak.)

Az ember önmaga (azaz a saját erejével) mindig is tehát csak a tárgyi életét lehet képes megújítani, és azt is mindig csak egy Isten által meghatározott szinten, illetve időpontig is, vagyis csakis addig, míg Isten úgy nem látja, hogy a szellemi lelke (az ember) továbbra is a fizikai testekben (anyagi és finom anyagi testekben) maradva itt már semmit se fejlődne, azaz nem előre haladna, hanem fejlődése visszafele irányt venne fel. Mindebből azonban a jelen tudatszintünkön még csak a durva fizikai testünk rá kiszabott idő előtti elhagyását vagyunk képesek észlelni, az elébb leírtak jelentését pedig még igen kevesek képesek felfogni is.

Valamennyi közvetlen isteni (Igei) megtestesülés viszont képes itt a Földön valóságos csodát is tenni, ha ezt Isten a Teremtő úgy akarja. A már valóban is a tárgyi természet egésze fölötti erő, a tiszta és tisztán szellemi minőségű erő ugyanis könnyűszerrel képes befolyásolni, és akár teljesen is hatástalanítani, teljesen elégetni, belőle elvenni, hozzáadni, de létét még megszüntetni, vagy egyszerűen csak mássá alakítani a tárgyi természet világa bármely részét. Ez tehát az isteni csodatevés. Az emberi és egyéb más tárgyi természeten belüli eredetű csodatevés pedig mágia avagy varázslás csupán, mely során a finomabb és erősebb anyagi minőségekkel befolyásolják azok uraló-irányítói a durvább anyagi minőségeket, azaz így hajtanak végre csodás átalakulásokat, eltüntetéseket, vagyis szintén tehetnek csodásnak minősíthető gyógyulásokat is. Ezek a csodák azonban nem isteni csodák, hanem annak csak durva utánzatai. Még bizony a „fehér mágia” sem közvetlen isteni erővel „működik”, hanem annak esetében is tárgyi erővel van manipulálva tárgyi dolog, és Isten által szintén nem javallt a használata, vagyis Isten éppúgy ellenzi, mint a „fekete mágiát”, mert szintén jogtalan előnyhöz juttatja az is az embert, és az is csak mások rovására lehet meg a kedvezettnek. Aki tehát ezekbe belekeveredik, az végül majd megnézheti magát, hogy mire is jutott, mert így egyenesen rohan a veszedelmébe. Az Isten által tiltott tudás vagy képesség megszerzése, illetve megvásárlása akár csak(?) a lélek mivoltunk árán is, ha itt a látszat ennek ellenkezőjét mutatja is, semmi jót nem fog ránk hozni, hanem végül minden értelemben csakis a számunkra legrosszabbat fogja eredményezni, vagyis a „sírás és fogcsikorgatással” legjobban jellemezhető legszörnyűbb halált. Jó lenne tehát végre már választani: varázslás, mágia, jóslás, jövendőmondás, horoszkópkészítés, kártyavetés, vagy pedig az Igaz Isten az Ő valódi csodáival, és igaz mondásaival, azaz igaz beszédeivel, amelyek mind meg is valósítják azokat, amiket mondanak, éspedig mindenkinek csak a javára. (Bizony csak a javára még a leggonoszabb embernek is.)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.