Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ittenitől más és jobb gondolkodás

2019.11.17

Az anyagvilág azért kérkedik előttünk, és azért igyekszik teljesen is lefoglalni bennünket, hogy nehogy arra a gondolatra juthassunk, hogy rajta kívül más is van, azaz, hogy megmaradjunk az anyagi gondolkodásmód mellett. A legtöbb ember a világnak engedve csak a felszínes (tárgyi) eszét és gondolatait használva pedig a legtöbbször még színészkedik is, vagyis annak megfelelően él, ahogyan arra az emberi környezete kényszeríti, ahogyan ezt a felszínes ész alkotta társadalmi elvárások megkövetelik. Emiatt azonban az ember magán is erőszakot követ el, aminek egyenes következménye, hogy itt még csak igazi békéje, igazi nyugalma sem lehet meg, nemhogy valóban is boldog életet élhetne akár már itt is. Az igazi (élet)művészet is azonban nem az előbbi, hanem egyszerűen csak annyi, mint a világ és gondolkodásmódja fogságából megszabadult emberként élni, így élni tudni a világban, vagyis itt az anyagi valóságban is minden cselekedetünkkel az Istent szolgálni, ami az emberiség megszabadításán Istennel együtt való munkálkodást jelent. A jelen világban Istent valóban szolgálni is az igazi művészet tehát, és nem pedig a művi ész, a felszíni ész többié közül kimagasló, szintén tárgyi produktumai illetve képességei jelentik valósággal is az igazi művészetet.

A halott lélek (ember) tehát engedvén az anyag magát előtte kelletésének, csak az anyaghoz vagy inkább már csak ahhoz ragaszkodik, mindent tőle vár el, minden hitét, reményét, szeretetét belé veti, belé fekteti, és ezért pedig nem is lát tovább, vagyis nem lát az anyagon illetve anyagi egészen túlra, és ezért úgy is hiszi, hogy „ott” már nincs semmi, nemhogy az anyagon kívül valami akár csak lehetne is. Így néz tehát ki a tárgyi én-központú, önző és öntelt alvó ember, vagyis a tárgyi természetet mintegy felsőruhaként magára felvett, és ezért most halálszerű alvást folytató, azaz élőhalottként élő ember.

Az ember alvásból való felébredése azonban Isten kegyelmének köszönhetően lehetséges, ami tulajdonképpen azzal történik meg, hogy az ember Isten szavaira mintegy ráébred, hogy valósággal ki is ő, és milyen viszonyban, azaz milyen kapcsolatban is van ő Istennel, vagyis amikor az ember arra is rájön, hogy nem ő  az egyetlen Isten, hanem a valódi önazonossága Istennel csak egységben van, és attól fogva igyekszik már csak eszerint, vagyis mindig már csak Isten szerint élni itt is, ami azt jelenti, hogy az ember itt élvén is mindig már csak azokat szólja, amiket Istentől hall, és azokat teszi, amiket lát Istentől, hogy Ő teszi, azaz Istennek még csak a gondolataitól sem tér el semennyire sem. Az emberi többség azonban sajnos nem így, hanem még mindig csak „találomra” gondolkodik, vagyis ami gondolatokat a tárgyi fején belüli agyában, és a tárgyi környezetében talál, azokkal gondolkodik. A tárgyi természet szülte agy tárgyi természetű, azaz világi gondolataival gondolkodik tehát, és nem pedig a közvetlenül avagy egyenesen Istentől való, és ezért valóban tiszta gondolatokkal. Az ember minden hibás viselkedése így egyszerűen ott illetve abban rejlik, hogy nem az isteni természete szerint, azaz nem Isten szerint gondolkodik. Ehhez a jelen világi gondolkodásmódhoz inkább ragaszkodva, az istenit pedig szinte már teljesen is elhagyva jutottunk aztán már el oda is, hogy igazán már ellenőrizni, vagyis megvizsgálni sem tudjuk a gondolatainkat, a gondolkodásmódunkat megváltoztatni pedig már semennyire sem tudjuk. Ha viszont ezt így folytatjuk, akkor eljön számunkra az az idő is (és talán már itt is van!), amikor szintén magunknak köszönhetően már képtelenek leszünk tiszta és tisztességes (isteni igazsággal teljes, és ezért becsületesnek és igazságosnak is nevezhető) gondolatokkal gondolkodni. Az Istentől született gondolatainkkal kellene tehát nekünk, embereknek is gondolkodnunk és nem pedig az anyagtudat gondolataival, vagyis az itt a tárgyi valóságban használatos gondolatokkal.  Ez az egyedül helyes gondolkodás ugyanis nem is csak az Isten szerinti gondolkodás, hanem ez a valóban őszinte gondolkodás is, aminek eredménye az őszinte megnyilvánulás is, vagyis az őszinte beszéd és őszinte viselkedés, a minden színlelés, színészkedés, tettetés, és képmutatás nélküli szellemi-lelki jelenlét.

Az a szó is tehát, amelyik, nem önzetlen, minden feltétel, elvárás, és érdek nélküli szeretettel, őszinte szeretettel, ártatlan szeretettel, azaz isteni szeretettel teljes, az nem közvetlenül Istentől való gondolatból van. A legtöbb szavunk és beszédünk még tehát egyáltalán nem ilyen szeretettel teljes, bármilyen mézes-mázas és szeretetre hivatkozó is, és bizony ilyen minden negédes szavunk és beszédünk is, melyhez és melyet most a legtöbb ember a legjobban és legjobbként ért, mert a tiszta gondolatokat, az isteni gondolatokat, szavakat, és beszédet már rég szintén elfeledte, vagy továbbra is mellőzi Istennel együtt, legrosszabb esetben pedig Istent már meg is tagadta, azaz legfeljebb is már csak magát vagy a tárgyi tudományokat (beleértve ide a szintén pénzért vásárolható ezoterikus és spirituális tudományokat is), tárgyi képességeket és képviselőiket isteníti.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.