Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lelkek a káprázatban és a Létesítőjük

2021.12.03

A közvetlen isteni minőségű, azaz isteni tisztaságú tudatos értelmi mivolt, vagyis a szellem mivolta az embernek Istennel a Szellemmel egy, míg az ember ugyanazon minőségű, tudatos tudatnak, léleknek, életnek nevezhető mivolta, Istennek Lélek mivoltával egy, és ez a „kettő” (Szellem és Lélek) már csak az ugyanazon minőségüknél fogva is egy, és így egy az ember esetében is, ami szellem és lélek egység az ő esetében most a nem örök fennmaradásúnak alkotott emberi testben van benne, ahonnét kellene visszakerülnie Isten Szellem és Lélek Egysége mivoltába, az EGY Istenbe.

Visszatérnünk Istenhez azért kell, mert az ember igazi hazája Istenben, Isten jelenvalóságában, a mindenütt jelenlétében van. Eredetileg tehát magunk is ugyanolyan határtalanok vagyunk, mint Isten, Akivel egyek (is) vagyunk. A mi szülőhazánk tehát a valósággal Végtelen, Aki és Ami Végtelennel egyek vagyunk, és Ővele együtt is élhetünk.

Visszatérnünk Istenhez azért is kellene, mert Istennel újra egységben élve a jelen életet, a mulandó testben életet is gyönyörűségesnek, káprázatosan szépnek fogjuk majd látni, viszont továbbra is Isten nélkül élve az anyagi életet mindig csak szenvedés telinek lehet látnunk, mely szenvedéseinket csakis magunk okozzuk magunknak az Istenről és a valós szellemiről való tudatlanságunkkal.

Az emberi lét minőségét, hogy ne legyen szenvedésben részünk, mindig elsősorban valós szellemileg kellene tehát javítani, és csak azt követően anyagilag is. A szellemi lelki szegénység ugyanis az oka valamennyi emberi szenvedésnek. Az anyagi örömök mind és mindig szenvedést fognak maguk után vonni, vagyis mind csömörben fognak végződni az anyagi testtel és világgal azonosuló lélek számára is.

Isten a jelen örömeinken és szenvedéseinken, vagyis a kettősségen túlról hív vissza bennünket Magához, hogy mintegy már újra is csak az Ő örök örömében és boldogságában legyen részünk, még akkor is, ha a visszatértünk után az eredetitől más, azaz dipólusos (kettős lényegű) valóságokban járunk (ideiglenesen élünk) is. Isten tehát azt szeretné, hogy szenvedésben a továbbiakban már soha többé ne legyen részünk.

A vonzásának engedve ide kerülvén, az érzéki élet csábításainak is engedve veszítjük el az Istenével egyező valóságos lelki örömünket és boldogságunkat, révén pedig a testi egészségünket is, amibe a test végül bele is hal. A mára kialakult gépies életvitel is pedig a léleknek már egyenesen a gyilkosa, ráadásul egyhangú és unalmas is.

A szellemi lelket azonban az anyagi javak soha nem elégíthetik ki, mivel azok csak hamis (mulandó) boldogságot eredményezhetnek neki, vagyis nem az üdvössége, az örökké boldog létállapota felé vezetik, ha azokat kívánja gyűjteni, és birtokolni is. Az érzéki élvezeteket is hiába habzsolja a lélek, végül azok is mind csömörré lesznek benne, túlzásba vive azokat, szintén csak a romlásra lesznek neki, és természetesen a testének is.

Isten jelen álomvilágától, a káprázat egész világától el kell tehát oldódnunk illetve szakadnunk ahhoz, hogy teljesen is felébredhessünk az álmunkból, hogy újra már csak Istenhez tartozzunk, Aki álmodta meg nekünk ezt a káprázatosan szép jelen világot, az anyagi világot ideiglenes lakóhelyül.

Isten az anyagot a színtiszta Lét mivoltába először energiaként gondolta el, és aztán valósította (teremtette) is meg Magában egy innét nézve végtelen nagy látszatú, fényenergiából álló gömbszerű alakzatban, mint minden energiának terében, melyet már előzetesen megteremtett az összes teremtett energiáinak foglalataként. (Csak a látszat mutatja nekünk ezt a teret végtelen nagynak, Isten valósággal Végtelenségében egészen kicsi „kerekség" az.) A végtelen látszatú energia-terében lévő energiáiból teremtett aztán azok egy részének összepréselésével (a Szellem Teljesség mivolta nyomáshatásával) a különféle sűrűségű anyagot. Ezért az anyag is a Szellem megnyilvánulása a térben, az anyagnak pedig mélyebb szinten a fényenergia a megnyilvánulása a térben. Jelenleg mi, Istennek lelkei a teremtett téridő keretein belül élünk, mivelhogy beleképzeltük magunkat eme mulandó világ-egészbe. Emberként tehát Isten álmának vagyunk részei, lélekként pedig Magának az Örök Istennek, és így egyek is Ővele vagyunk, és nem pedig Isten téridő világával vagyunk egyek, hanem azzal csak együtt élünk, mint az Isteni Teljességnek avagy Isteni Egységnek mulandó részével.

A látható mindenség azonban valójában nem más, mint Isten Ővele egy Tudata egészének tárgyi megnyilvánulása, Isten anyagi minőségű „tudásteste”, vagyis az összes anyagi gondolatainak, anyagi tudásának is kifejeződése benne Istenben, és a Tudatában is benne. Az Isten Ővele egy Tudata tehát az igazi (örök) Valóság avagy Igazság, az Isten által lett anyag illetve energia az egészével káprázat (van és nincs létező) csupán, mivel az csak egy elképzelése, csak egy gyönyörűséges álma Istennek, ami is természetesen Őhozzá tartozik, vagyis az Ő egész Teljességében benne létezik ez az egész látszatvalóság is, mely tehát mulandó valósága Istennek a Teljességnek, Ami  egész Teljesség is tehát Ő.

Istennek, mint ahogyan az Ővele egy Értelmi teljessége, úgy az Ővele egy Tudata egésze is, az itteni legkeményebb acélnál is szilárdabb fennállású, azaz, mint önmagában Isten a Szellem, örökké mozdulatlan, rezdületlen az egész teljességével, és ez az Isten Lelkének is nevezhető, Istennel egy Isteni Tudat csupán csak a „felszínével” (a középponti  magától kifele eső „felületi” részével, a „külszínével”) végez nem fizikai, és minimálisnak is nevezhető mozgást, hogy mozgassa Magával ezt a teremtését, vagyis éltesse ezt az egész rezgő valóságot, a káprázat egész világát, Isten mulandónak teremtett világát is Magában. (Az is egyébként, hogy a Lélek „lebeg” vagy „libeg” a „vizek” fölött, azt is kifejezi, hogy a mindenek fölötti Isten Maga egyáltalán nem rezeg sem létében sem pedig az azzal egy éltében sem. Ő ugyanis a „Mozgatója", vagyis az éltetője is mindennek, merthogy az Ő számára a mindennek legparányibb része is élő.) E benne élve végtelen nagynak, és sokunk számára öröknek is tűnő látszatvalósága mögött viszont ott van a szintén teremtett igaz (örök) valósága Istennek az örök isteni élettel, csak ez a rezgő világa eltakarja magával, és mi lelkei ezért azt nem láthatjuk, míg át nem hatolunk ezen a sűrűbb és hígabb szintekből álló energiavalóságán. A bennünket, lelkeit is teremtő Isten valójában tehát a jelen rezgések összességén is túli Lélek. Ő ugyanis teljességgel anyagtalan Lét-ez-Ő és Él-Ő, és Ő az Üdvösség, az örök Boldogság is. Az Üdvösségünkkel, a Boldog Istennel is tehát lehetünk azonosulásban, és, ha Ővele újra egyek vagyunk, akkor együtt (egy közösségben is) is életünk Istennel szintén örök örömmel, és örök boldogsággal.

Magának a szintén Istent jelentő Abszolútnak léte is, élete is azonban Abszolútum, vagyis nemhogy önmagában Ő, hanem még csak az Ő léte és élete sem elmondható, nem meghatározható, vagyis „Ő” kifejezhetetlen, ahogyan valósággal van. Őróla, és létéről és életéről így pedig még csak az sem tiszta igazság, hogy „Abszolút” és „Abszolútum”, mivelhogy már ezek a nevek is meghatározásai a Meghatározhatatlannak, és létének, életének is, vagyis Annak az örökkön örökké létező, elmondhatatlan hatalmasságú, erejű, képességű, halhatatlan Lénynek, Aki az örökké tevékeny Létesítő (és tehát még „Mozgató”) is. A jelenségeket tehát meg lehet határozni, Magát Istent viszont soha senki és semmi nem tudja meghatározni, és Őt kifürkészni sem tudja egyetlen értelmes teremtménye sem, hanem csak az, akinek Ő megmutatja Magát, amint valósággal van.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.