Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nap is szétoszlathatja párafelhők vagytok

2021.01.15

Ha teljes azonosulásban vagyunk a mulandó testtudatunkkal és testi énünkkel, akkor semmiben sem különbözünk e jelen testi egységtől, és így akár még a Napunk fénye, a Napunk vele egy világossága is semmivé tehet bennünket is. (Ikarosz fiának legendája valamennyire már erre is rámutatott.) Az anyagi tudat ugyanis fényszerkezetű és fénytermészetű, ami éppen ezért igen erős helyi, vagy kozmikus fényben fel is oldódik, vagyis az ezzel az őt magába olvasztó fény tömegét (teljességét) fogja képezni és gyarapítani is magával, de amint nekünk, tisztán szellemi minőségű lelkeknek, úgy ennek a minden durva tárgyin áthatolni is képes kozmikus fénysugárzásnak is van egy teljességgel anyagtalan és energiátlan Forrása, ami még az összes kozmikus fénysugárzásnál is erősebb a fényességével, és a képességeiben is. Ez pedig Isten a legmagasztosabb és leghatalmasabb Szellem az Ővele egy legfényesebb és legerősebb, teljesen anyagtalan (fotontalan, és így energiátlannak is mondható) szellemi „sugárzásával”, vagyis a Minden Napoknak NAPja, a létező leghatalmasabb és legerősebb Szellemi Nap, mely mindeneknek világító NAPja az Ővele egy Világosságával valójában nem is sugároz, hanem a teljes Magát kiáramoltatja, és kiárasztja Magából, éspedig kifogyhatatlanul, mivel az Őbelőle kikerülők egy része, ha felszabadul is visszatér Őbeléje a többiekkel együtt, amit azok is akkor tesznek meg, ha bejárták az Őáltala rájuk is kirótt pályájukat.

A szellemi nyomáshatással összesűrített szellemi életerőből álló anyag egy vízszerű állapotú „matéria”, ami anyagállag szintén anyagtalan szellemi „hevület” (magas, koncentrált, tisztán szellemi erő) hatására, gőzszerűvé, finom ködpáraszerűvé feloldható, ami „ködből” az előbbi szellemi erőhatásra megint különféle „elemeket” lehet (szintén „sajtolással”, azaz szellemi nyomáshatással) előállítani, és belőlük akár még egy egész jelen emberi testet, vagy testeket is elő lehet állítani. Jézus „színeváltozásakor” ezt a „ködből” emberforma előállítást a három legjobb tanítványa láthatta is. A szellem és az eredetileg tehát belőle levő anyag ugyanakkor pedig egybe is olvadhat, és a szellem ezt magával a ködpára szerű „matériával” is megteheti, vagyis eltüntetheti azt is a láthatatlan (egészével átlátszóan tiszta) magában. 

Mi, Isten teremtette emberek a fizikai, az asztrális (finom anyagi szerű), mentális (gondolati), teljességgel anyagtalan lelki (szellemi tudati), és a szellemi testünkön keresztül fejezhetjük ki, azaz nyilváníthatjuk meg magunkat. A velünk egy és azonos szellemi és lelki testünkkel a tiszta szellemi valóságban fejezzük ki magunkat, a többi, velünk nem azonos testünkkel pedig itt a téridő valóságban, vagyis a duális (kétpólusú, azaz „kettős” lényegű) létrendszerekben, melyek a szellem és anyag különféle szintű elegyéből állnak. A szellemi ember az Isten általi létrehozatala óta a térben és időben (emberi tudományosan: „téridőben”) már sokszor megnyilvánult, és élhetett már itt a Földön is. Az Istentől elkülönülés síkjai a téridőben található léttartományok mind. (A bomlasztó, romlasztó, romboló, és pusztító erők csak itt a téridő világában létezhetnek, és itt is csak a meghatározott mértékükig hathatnak, azaz korlátlan működésük nem létezhet, vagyis kordában vannak tartva Isten a Legfelsőbb Hatalom által.) Az isteni tudatunkkal tehát itt a téridőben vándorlunk életről életre, és nem pedig a földi én-tudatunk (testtudatunk, egységben a testi én központjával) a vándorló, mert az az én-tudat a tárgyivá változott, azaz tárgyivá alakult minősége végett szorosan hozzá van kötődve a Földhöz (is), és az a tudat maga is el fog múlni, mint az a többi véges létezővel is történik.

Amikor viszont az ember (a teljességgel anyagtalan tudatos szellemi lélek) felülemelkedik téren és időn, vagyis az egész duális világon, az egész mulandó valóságon, akkor maga is újra minden dolognak lényegévé válik az Istennel újra egységben élésével, és bármi dolgot, és dologit is, maga is tökéletesen ismerni fog, vagyis ezzel újra meglesz még az isteni mindentudása is.

A bennünket, valódi (örök szellemi, azaz isteni) én-tudatokat a földhöz kötő „ego” (hamis én) a valódi énhez képest olyan, mint a testnek az árnyéka. Az árnyék ugyanis minden testi képességnek a híján van, és így azt teszi, amit tenni tud nélkülük. Mutogatni magát azonban úgy tudja, mintha ő lenne a test, pedig neki a sötét mása csak. Ha viszont a fölötte levő Nap fejbe szúrja sugarával az álló testet, az árnyék beleolvad (mintegy tehát visszakerül) abba, vagyis a tőle látszatra különálló léte megszűnik, a test pedig ezzel maga is ragyogni fog a Nap fényétől, a rá áradó világosságtól a teljes egészével maga is világos, azaz minden irányban világosságot sugárzó lesz.  A szellemi lélek tehát mindig is létezhet ego nélkül, viszont az egónak nincsen lehetősége létezni szellemi, azaz isteni lélek nélkül. Isten nélkül még azonban az ego sem létezhet, semmilyen szinten sem. (Isten nemz mindent, ami van.) Amikor azonban az anyagtalan lélek az isteni természete helyett fizikai természetet ölt magára (fizikai tulajdonságokat, mulandó testi tulajdonságokat vesz magára és magába), akkor és azzal a számára minden, ami van, fizikai természetű lesz, és így maga is anyagivá lehet akár még az egész szellemi teljességével is.

Az előbbi ego-álomból felébredés viszont az egónak fokozatos megszűnését jelenti, vagyis az egónknak a valódi énünkkel legyőzését, a ragyogó világossága általi képletes elpusztítását, vagyis az igaz magába teljesen visszaolvasztását. A valóságos világosságunkkal a valóságos magunkat kell tehát megvilágítanunk ahhoz, hogy a testi énünkkel azonosulásunkat elhagyhassuk, vagyis azt ezzel mintegy fel- és beleolvasszuk a valóságos magunkba, mint azt a napsugár teszi a ködpára folttal. Míg ezt nem tesszük meg, addig magunk is nyugtalanok, izgő-mozgók (idegesek, stresszesek), türelmetlenek, zavarosak, erőszakosak, és elégedetlenek is leszünk, vagyis olyanok, mint a tárgyi egónk, akivel ez esetben még mindig azonosulunk.

Az ember Isten erejét használva hozzá képes lehet tehát a térben és időben létező személyét (és az egész mulandó testi egységét is) teljesen is feloldani magában, és ezzel az állandó (örök fennmaradású, tisztán szellemi minőségű) személyisége és a jelen személyisége már megbonthatatlanul egy lesz, vagyis már csak az örökkévaló személyiségével fog élni itt a mulandó valóságban is. Az Istennel mintegy újra is létrejött egységével és közvetlen kapcsolatával fog tehát megszűnni az elme-tudat béli zavarodottsága, vagyis az anyaggal összekeveredettsége az embernek, és így akár már itt újra elkezdheti élni az isteni, vagyis az Istenével egyező örök életét. Ezzel pedig a szenvedései is meg fognak majd szűnni, és Isten még a léleknek anyagi teste halálát is szenvedésmentessé teheti.

Az Istennel újra tökéletes egységben élő léleknek teljes szellemi egésze, amiben a maga súlyos fizikai teste, meg az arra hasonlító energiateste is (mint legfinomabb tárgyi burka) benne van, valójában tehát olyan hatalmas nagy, hogy benne a jelen fizikai teste akkora méretarányú, mint a fizikai testünkhöz képest annak egyetlen sejtje, vagy a testnek egyetlen atomja. Ami tehát ebben a szellemi „testben” párafelhőként feloszlatható, az az embernek tárgyi személye egyetemben a szintén mulandó fennmaradású, akár jelen hús vér fizikai testével is, és így természetesen az annál finomabb minőségű szintén tárgyi testeivel is.

Drága barátom, remélhetőleg el tudod most már képzelni, hogy Jézus hogyan haladt keresztül azon a hús-vér embertömegen (is), amikor azok a nekik nem tetsző szavai végett le akarták Őt taszítani egy magas szikláról a mélybe? Párafelhő vagy-e te is, vagy inkább már csak tudatos szellemi, azaz isteni lélek megtestesülten? Ha igen, akkor élj aszerint, és akkor hamarosan haza fogsz térni a nem testben eljövő Krisztus által.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.