Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VALÓDI ÉS TESTI LÉNYEG

2018.09.23

A szellemi egylényegűség egy öröktől fogva létező, egymagától való Valóságos Lényegtől valóságot, vagyis az egyetlenegy legfőbb és leghatalmasabb, változatlan és megváltoztathatatlan, kezdettelen és végtelen, azaz elmúlhatatlan létező és élő Lényegnek, de ugyanilyen MAGnak, Mag-Erőnek, Erőnek, Szívnek, Szeretetnek, Szellemnek és Léleknek nevezhető Lényből és Lénytől származást jelent, azaz ebből az egyetlen Lényegből való, és ezért lényeg-i-nek nevezhető szintén létező és élő lényről, vagyis létező és élő Lélekből való élő lélekről, nevezetesen szintén szellemi minőségű élő értelmes tudatról avagy a vele abszolúte egy élő tudatos értelemről van az ember, mint ennek a Lényegnek teremtménye  esetében is szó. Ez a Legfőbbnek is nevezhető Lényeg pedig nem csak lényeket, hanem dolgokat teremteni is szeret, vagyis Ő „Az” (is), AKI teremteni, alkotni ,formálni, alakítani, változtatni is tud, és ezért még teremtőtársakat is teremtett, illetve ezeket is folyamatosan teremti Maga mellé, illetve Maga köré is, mert a szintén legmagasabb és legnagyobb Tökéletességével azt is jól tudja, hogy nem jó (nem tökéletes) egyedül még csak lenni sem, és nem jó csak egyedül újabb és újabb dolgokat teremteni, egyedül szeretni pedig már végképp nem jó.

Valószínűleg már az előbbiekből is egyértelműen megállapítható, hogy maga az ember is az elébb leírni próbált egylényegűségből fakadóan van, éspedig az egész teljességével ebből a páratlan valóságú, de egyetlen igaz valóságúnak is nevezhető Forrásból és Forrástól van.  Az embernek is tehát a valódi lényege a halhatatlansággal is bíró központi szellemi „magja”, vagyis a „teljes szellemi mag” mivolta, a testének, azaz a fizikai test mivoltnak lényege pedig a férfi és női magsejt eggyé válásából keletkezett mag, vagyis egy újabb anyagi test alapja, melyből létrejött test is ugyanilyen anyagi lényeggel bír, ami testnek fejrészében viszont a valódi lényegből való, őt az egészével mintázó, azaz teljes egész képét magán viselni hivatott eltárgyiasult részteljessége „székel”, azaz foglal helyet, mely „hamis egónak” is nevezhető viszont hatalmat is vévén a valódi lényegtől már nem az ő képviselője marad, hanem az uralója (Isten helyett is fője, vagyis az istene) lesz. A valódi lényeg azonban nem is csak behódolván, azaz ereje javarészét is átadván neki, hanem rossz szellemi tanácsadóra hallgatván már nem is csak meghasonulván, hanem azonosulván is vele maga is Istennek képzeli magát itt a tárgyi valóságban, és ez az együttes isten még rosszabb esetben már a mennyekbe is fel akar hágni, az erőszakosságával oda is el akar jutni, hogy azok fölött is ő legyen az egyetlen ÚR azaz a Mindenható ISTEN.

A test esetében is tehát kétféle, azaz két külön neműtől származó, de mindegyike emberinek nevezhető tárgyi mag-ból (itt két félnek számító adagból, adalékból, összetevőből), azaz kettő „fél-egységből” egy teljeset kitevő örökítő illetve szaporító anyagból avagy matériából) kifejlődő „magzatról” (emberforma képződményről) pedig az is tudható, hogy az a mag-egység a megszületése előtt vízben lebeg, vagyis azt mindenütt víz fogja körül a hús és izomszövetből álló anyaméhben, a test csontokból álló medence-burkán, és a test hús és bőr burkán belül, míg aztán onnét a fejlődésben (is) levő magzat (mag-egyed-képződmény) a napvilágra jön, vagyis mintegy kibújván onnét megnyilvánul  az egészével itt kívül is. Ugyanígy víz alatt, és vízben lebegve van viszont az emberi testnek agya (egésze központi) része is, vagyis azt is víz fogja körbe a koponyaűrben, és azt pedig a szintén kiszáradt vízből álló koponyacsont burok, és a testburok, vagyis a húsnak nevezett izom és kötőszövet, valamint a „bőrruha” (szintén „szövet-ruha” avagy „kabát”) burkolja be szintén védően, mint ez a méh és a benne levő létező és élő magzat esetében is van, melyek is a legnagyobb részükkel vízből állnak, mint az egész föld is. Ezen egymástól is tehát elválasztott összes vizeknek , és az egyéb más ugyanezen minőségű, és ugyanilyen módon létező szintén természeti vizeknek, végül is azonban az egész élő és látszatra nem élő tárgyi világegyetemnek is fölötte pedig Istennek a Szellemnek Ővele egy makulátlanul tiszta Lelke, azaz a szintén teljességgel anyagtalan és energiátlan Tudati Teljessége végez lebegésszerű mozgást, mely tehát szintén Valóságos Lényeg mivoltból való az élő ember (élő lélek) is, mint valódi lényegi létező, akinek eredetileg Isten mellett van a („szék”-)helye (képletes ülőhelye), azaz Ővele kellene egy és közvetlen közösségben lennie, még bizony megtestesülten, azaz különféle anyagi testekben élvén, vagyis azokat „felsőruhaként” magára öltvén is.

Az itt az emberi magnál, és a magzat keletkezésénél használt, viszont kétféle értelemben is vehető közösülés, illetve a közös-en ülés összevont szavából származtatható, szintén „én”-eknek egymás mellett ülését (közösen helyet foglalását) jelentő közös-ület szavunk is eredetileg azonban nem is különféle nemeknek egyesülését, hanem a közvetlenül Isten mellett „ülést” hivatott kifejezni, vagyis valójában azt, hogy Istennel a Legfőbb Hatalommal avagy Legfőbb Erővel egy közösségben, azaz Ővele az Övéből való személyiségünkkel egy egységben, az előbbi szóval kifejezve  „közösültségben” lenni, ami hatalmi közösség által pedig együtt uralkodni is Istennel az Isten által hatalomban alánk vetetteken, azaz a szintén az Övéből való hatalmunk alá helyezetteken. Így lehetünk ugyanis mi emberek is „urak” Isten hasonlatosságára akár tehát még az egész anyagi avagy energia valóságon is, vagyis az ez esetben a tárgyi egész még akkor sem korlátozhat bennünket, Istennek Ővele együtt (is) „járó” (élő) tiszta lelkeit, ha mi élő szellemi lelkek még éppen a jelen fizikai testünkben és testünkkel is élünk, mert így a fizikai korlátok csakis a testi mivoltunkra, a fizikai testünkre lesznek érvényesek, ránk, élő szellemi lelkekre (az Isten által „tisztába tett” és ki is egészített valóságos lényegi mivoltunkra) pedig egyáltalán semmi hatással nem lehetnek. Az emberek azonban a legtöbbjükkel, mivel Isten minden más erőt felülmúló Ereje helyett a tárgyi avagy fizikai minőségű energiáknak adják át magukat, maguk is korlátozva lesznek azok által a szabad mozgásukban, és így még csak a saját fizikai testük korlátaitól sem képesek megszabadulni, azaz annak még csak föléje sem tudnak emelkedni (víztestben rekedtek lesznek, és így, azaz víz alatt is maradnak), és ezzel így lesznek a nagy tárgyi egész vonatkozásában is, vagyis továbbra is magukon cipelhetik az egész tárgyi világegyetem terhét is. Istennel teljes „közösülésben” (azaz valósággal is egy közösségben) viszont ez a korlátozottság csak a tárgyi testesültségünk ideje alatt, és csakis tehát a fizikai testeink vonatkozásában érvényesülhet, vagyis az anyagi testünket akár még meg is ölhetik, a teljességgel anyagtalan tiszta és teljes szellem és lélek mivoltukat akkor sem éri semmi sérelem, még csak egy karcolás sem. Ez esetben ugyanis már nem is csak a testünknek, hanem az egész tárgyi valóságnak is fölötte élünk, nem is csak egységben, hanem együtt is Istennel, azaz itt már csak a fizikai testünk révén élünk, míg az életképes az Isten meghatározta ideig, vagyis míg azt Isten a szellemi életével szintén élteti.

Amikor viszont itt egy férfi feleségül vesz egy nőt, akkor az elsősorban nem is a testi közösülésük, a tárgyi értelemben vett közösülésük érdekében van, még ha nemzés céllal annak is megvan a fontossága, hanem az az ember egésze (teljes szellemi lelki egy-én-isége) felének tökéletes nőiesülése céllal történik. Amikor pedig a nő férjhez megy, akkor az az ember egésze felének tökéletes férfiasulása céllal történik, éspedig a házasélet során egymástól elsajátított isteni tulajdonságok révén. A létező legjobb esetben a „házaspár” mindkét „fele”, azaz mindkét szellemi lélek kiegészül az eredeti nemtelen isteni egészére avagy teljességére, vagyis még ilyen értelemben „egybekelten” is beteljesül. Ez esetben azonban mindkét szellemi lélek (valóságos ember) már nem is csak egymással, hanem Istennel a Teremtőjükkel is újra tökéletes egységben lesz, vagyis a Valóságos Istennek és Fiának köszönhetően helyreáll az eredeti teljes egylényegűségük Istennel és a többi Istentől való szintén tudatos értelmi lénnyel is, akik is tehát mind tiszta és tisztán szellemi minőségűek az egész teljességükkel.

Az Isten Fia Krisztus Jézus általi megváltásra is pedig az önmagába zárult eltárgyiasult élet-személyiségünk végett van szükségünk, vagyis akivel most még azonosulunk, attól, és a szintén tárgyi világától kellene, lehetőleg még az életében véglegesen megválnunk illetve megváltódnunk, hogy magunk is ne úgy végezzük, mint ez azok esetében törvényszerűen be fog következni, mivel az (a személyünk, a testtudatunk, a mulandó egónk) is valójában csak egy elképzelt én, és nem pedig valóságos, azaz valósággal élő én, aki „én” avagy „vagyok” vagyunk mi emberek is mind az ezen elképzelt illetve elgondolt énjeink, a tárgyi személyiségeink nélkül is. Ezen belőlünk való tárgyi (mert eltárgyiasult) énünk révén élünk tehát elkülönültségben nem is csak a valódi központi (valós lényegi) magunktól (aki szellemi minőségű élő élet-személyiségek valósággal vagyunk), hanem az annak is Forrásától, az egyetlen igazán valóságos ÉNtől (VAGYOKtól),  AKIt itt a tárgyi avagy mulandó valóságban ISTEN néven foghatunk a legegyszerűbben fel, vagyis Istennek  ismerhetünk és érthetünk meg egyetemben a szintén örökké valóságos Egész Teljességével, Ami  Teljesség is tehát „Ő” a „VAGYOK” a személytelen „változatával”, Ami  valósággal is végtelen Teljesség sem változik sohasem, mint Isten önmagában szintén láthatatlan Személye, AKI egyedül igazán valóságos Személy sem változik tehát, hanem szintén megváltoztathatatlan örök állandó, teljességgel anyagtalan és energiátlan, makulátlan tisztaságú szellemi minőség, ami tiszta és tisztán szellemi minőségre itt a legjobb kifejezésünknek a nagybetűs „Erő” bizonyul, mely „Erőt” ezzel  a kiemeléssel itt is mindnek fölötti, és mindenre hatni képes, mindent legyőzni, még a halált legyőzni is képes Erőként érthetünk. 

Az egyetlenegy igazán valódi  Lényeg, azaz Valóságos Lényeg vonatkozásában azonban végül még azt is el szükségeltetik mondani, hogy a leginkább csak itt a földön használatos „Isten”-fogalom ugyan ma már abszurditásnak, azaz minden értelemmel, józan ésszel ellenkezőnek tűnik, és ezért ennek a „Valakinek és Valaminek” (egyszerre Személynek és valami dolog szerűnek) igaz létezése már inkább csak nevetségesnek titulálható, viszont az itt kimondásával és leírásával (valójának eszközesítésével) tárgyivá lett fogalom, vagyis elvi formai  avagy gondolati lényegi megértés mögött, ellentétben azzal egyedül igaz valóságú (valósággal örök) tartalmiság, ha úgy jobban tetszik: igazán valóságos, és szintén így érthető lényegiség, pontosabban egyetlen Valóságos Lényeg mivolt rejlik, mely megfoghatatlan és láthatatlan egyedül igaz Valóság avagy egyedüli igaz Való itt akár tehát még „Valakinek és Valaminek”, de még egyszerűbben „Akinek és Aminek” is nevezhető, Aki és Ami „AZ”, Aki és Ami, AKI itt, amint az Ő szellemi gondolati valósága is, szintén Őáltala lett mulandó valóságban használható gondolatokkal és szavakkal nevezte Magát „Alfának és Omegának”, valamint ”Elsőnek és Utolsónak” (első és utolsó, és még csak végső Valóságnak) is. Így pedig talán már az is megérthető, hogy Őhozzá, de akár csak az ő Ővele tökéletes egységben élő valódi lényegi létezőihez képest is, még csak a legfinomabb minőségű testi lényeg, a szuper finom és szuper erős energiatestnek lényege is semmi, mivel az is mulandó, és nem pedig valósággal örök minőség.  (A testtel együtt arra is ugyanis egyszerűen csak „rásüt”, azaz fókuszáltan is ráragyog az Istennel szintén egyazon Leghatalmasabb Szellemi Nap, és az is, mint a test, teljesen, vagyis tárgyi nyomokat hátra sem hagyva elpárolog, mint párafelhő a tűző, azaz égető nap hatására.) Így pedig ez a tárgyi szuper erő csak Magához a Valóságos Lényeghez (igazi Mag-Erőhöz) képest még együttesen, de a többi tárgyi erő összességével együttvéve is, inkább már csak „semminek se” tekinthető, mint „ami”, azaz még csak „semmi se” lesz a testi embernek akár csak az álmaiból is, vagyis végül még csak emlékezet sem marad róla.

Minden valódi lényegi létező igen nagy ostobaságot követ tehát el mindaddig, és ez még bizony a valóságos halálába is kerülhet, ameddig testi lényegnek, soha ne adj’ Isten még a Legfelsőbbnek, vagyis Istennek is hiszi magát, és eszerint tesz, azaz eszerint cselekszik is. Első és Legfelsőbb ugyanis csakis egyetlenegy lehet, és valósággal csak ennyi is van, AKI egyetlent mi, emberek a jelen létállapotunkban Mindenható ISTENnek vagy Legfelsőbb ÚRnak nevezhetünk, és Ő az igaz létezését talán már nem is olyan sokára be is bizonyítja mindazoknak, akik egyáltalán nem hiszik, vagy nem teljes meggyőződéssel hiszik Őt és Fiát, hanem ehelyett halott hittel élvén szintén magukat tartják Istennek, vagy a hamis istent fogadják el és be egyetlen Igaz Istenként, mert az mindig azt akarja, amit ők akarnak megtenni. Valódi  lényegi mivoltból valódi lényegtelené lenni azonban nem valami csodás perspektíva az ember részéről  sem, hanem bizony már olyan mérvű ostobaság, hogy az már a valóságos halálával egyenlő az ember eredetileg Isten hasonlatosságára igaz szellemi önazonosságának, vagyis az erre (kizárólag testinek lenni) törekvő embernek már nem csak a tárgyi testi egésze, és testi lényege fog meghalni, hanem az ő végső valósága örökké élő szellemi élet helyett az örök halál lesz, és így pedig a végtelenül sok, és végtelen ideig tartó „sírás és fogcsikorgatás” után végül már még csak semminek se lesz jó, amiből Isten újakat teremthet. A közvetlenül Istenéből való szellemi  ön-, vagy inkább „én”-azonossága Isten e célra fenntartott, „seholnak” elnevezett tartományában végtelen idejűnek tűnő, és egyedül csak magának köszönhető (a cselekedeteivel kiérdemelte) kínkeserves szenvedések közepette tehát nem is csak felbomlik, hanem minden ízében végleg megszűnik lenni is, amit is, és mint az egészen odáig vezető bűnös életét is, Isten mélységes sajnálattal vesz majd tudomásul, mivelhogy ezeket az embereit is soha nem erre, hanem az örök életre, az Ővele mindörökre egységben, és ugyanígy együtt élésre is hívta, illetve eredetileg e céllal hozta is létre. Az emberek legnagyobb többsége sajnos azonban maga magát megrontva ezt már nem akarja, hanem helyette az egész teljességével már csak tárgyi lényeg, azaz tárgyi isten akar lenni. Többé tehát már nem akar a Mindenható Istennek Ővele egységben és együtt is élő hatalmi származéka lenni, hanem a Valóságos Isten helyett ő akar a létező Legnagyobb Hatalom lenni földön és mennyben egyaránt, mely utóbbinak igaz létezését sem hiszi, ahogyan az Igaz Istenét sem.

Mindenki tehát azt cselekszi, ami a lényege. Ha az ő valódi magát jelentő lényege tiszta, akkor mindig csak jót tesz, ha pedig tisztátalan, akkor rosszat tesz, ha pedig ez is az is, akkor hol jót, hol pedig rosszat fog tenni, ami is viszont gonoszat cselekvésnek minősül Isten szemében, merthogy ez két urat szolgálás, Jó Isten, Valóságos Isten azonban csak egyetlenegy van.

Drága barátaim, bizonyára már magatok is látjátok, hogy a nem igazat, vagy nem igazat is cselekvők mind gyűlölik a világosságot, azaz megvetik a szellemi és lelki tisztaságot, és ezért  az ilyenek nem mennek, és még csak nem is akarnak menni a világosságra, hanem inkább nevezik, és tartják is a sötétséget, amiben és amivel élnek világosságnak, és maradnak így továbbra is sötétségben , azaz szellemi tudatlanságban, hallani sem akarván az igaz világosságról, vagyis a teljességgel tárgytalan elmúlhatatlan világosságról, az igaz valóságról. Az ő cselekedeteikről így azonban csak az lehet nyilvánvaló, hogy azok között már nem is igen akadnak Isten szerintiek, merthogy inkább már csak test szerint élnek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.